Határtalan és határos
Belső erő, tűz egy törékeny testben. Tettvágy, akarat, de korlátos idegrendszer. Nyomnád, de pihenni is kell. Éled de nem fér bele még. Most akarod, de még nem lehet. Egyszerre vagy határtalan és határos. Hol van ebben az egyensúly? Kell az? Vagy csak elfogadni, hogy ez egy körforgás? Mint egy tengerparton. Jön a hullám. Van, hogy csak beleveted magad és érzed az erejét meg a sajátodat ahogy visszacsap. De aztán lehet elég csak megülni, együtt lenni vele. És ha elfáradsz felfekszel rá és hagyod, hogy sorodjon, megtartson. Nem az egyensúly a fontos, hanem a ritmus és a mozgás.
Repülj
November vége, borult, esős kedd reggel. Közeleg az év vége, a decemberi lassulás, befelé figyelés. Vagy még az utolsó nagy hajrák a karácsonyi pihenés előtt. Engem mindig nyomaszt kicsit ez az időszak. De aztán emlékeztetem magam, hogy bár repjegyem nincs mára, se semmi varázsszerem, ami hirtelen az egekbe repítene, mégis képzeletben lehetőségem van egy kis időre a felhők fölé emelkedni. Ott mindig süt a Nap és ettől valahogy biztonságban érzem magam, így kicsit el tudok lazulni és végiggondolni, hogy hol vagyok és merre tartok így az év vége felé. Ha van kedved tarts velem egy kis időre és képzeld el,…
Feszül valami mélyen.
Feszül valami mélyen. A gyomorszájam szétrobban. A mellkasomban izgatottság és félelem egyszerre. A torkom szorul. Valami ki akar törni. Elég volt. Nem tűröm tovább. Bírnám, de nem vagyok hajlandó. Nem méltó hozzám. Elég képmutatásból. A hazugságból. A megfelelésből. Abból, hogy ott legyek, ahol már régen nem vagyok jelen. Abból, hogy várnom kell a saját életemre. Ez nem ego. Nem dac. Az erő nem a világgal ütközik. Bennem mozdul. Mutatja az irányt. Követem. Nem illúziót épít. Széthasít. Mi van, ha hibázok? Tanulok belőle. Mi van, ha nincs visszaút? Van. De nem is kell. Mi van, ha kevés vagyok? Elég vagyok. A…