Flow a konyhában
Egy elvonuláson vagyok segítő, egyszerre veszek részt a programok egy részén meg még főzök is az egyik csoportvezetővel. Reggel van, a konyhában még hűvös a levegő, fő a kávé és készülünk elő fejben a napi menüre. *Tudjuk nagyjából mit akarunk*. Nagyjából, mert tegnapról valami megmaradt, nem kéne kidobni. Meg van amiből véletlenül nem vettünk eleget. Idegbaj meg boltba rohangálás helyett inkább feltaláljuk a rizs tócsnit és örülünk magunknak. Receptet nem nézünk, mindketten *gyakorlottak vagyunk* a konyhában. De a váratlan helyzetek miatt mindig *van kihívás* ami lehetőséget ad a kreativitásra. A telefon receptkönyv helyett a zenedoboz, hogy tudjunk énekelni meg táncolni…
Engedd el
„Engedd el. Ne foglalkozz vele.” Biztos mondták már neked is – vagy te másnak. De miről szól valójában ez a mondat? Mert legtöbbször nem segít. Csak annyit mond: „Mindenki nyugodjon le a picsába.” Csakhogy az eredmény nem nyugalom, hanem düh, szomorúság, vagy valami távolság. Olyan érzés, mintha a másik nem lenne ott veled. Mintha ki akarna húzódni a helyzetből, mielőtt még ő is megérezne belőle valamit. Olyan ez, mint amikor át kell pakolni pár köbméter fát a telek egyik végéből a másikba. Áthívod a haverod, ő átjön, de ahelyett, hogy beállna segíteni, bont egy sört és közben mondogatja: „Nyugi, már…
Kontroll
Most egy egyszerű gondolatkísérletre hívlak. Ne gondolj az elefántra. Mire gondolsz most? Ne gondolj a mohó poloskapattintó fenevadra. És most mire? Nem biztos, hogy ez egyből bevillan, mert sokan nem láttuk még. De azért próbálod elképzelni nem? És most ne gondolj semmire. Ilyenkor mi ugrik be? Egy feketeség? Egy üres edény? Igazából mindegy, a lényeg, hogy már is gondolsz valamire. “Az meg már nem semmi” – Laár András. Mit akarok ezzel mondani: azt vettem észre (meg persze már tanultam is ), hogy a gondolatainkat nem tudjuk irányítani. Azok jönnek, mennek. Sokszor keltenek valamilyen érzést is. Ha kellemeset örülünk, elidőzünk rajtuk…