Egy elvonuláson vagyok segítő, egyszerre veszek részt a programok egy részén meg még főzök is az egyik csoportvezetővel.
Reggel van, a konyhában még hűvös a levegő, fő a kávé és készülünk elő fejben a napi menüre.
*Tudjuk nagyjából mit akarunk*. Nagyjából, mert tegnapról valami megmaradt, nem kéne kidobni. Meg van amiből véletlenül nem vettünk eleget. Idegbaj meg boltba rohangálás helyett inkább feltaláljuk a rizs tócsnit és örülünk magunknak.
Receptet nem nézünk, mindketten *gyakorlottak vagyunk* a konyhában. De a váratlan helyzetek miatt mindig *van kihívás* ami lehetőséget ad a kreativitásra. A telefon receptkönyv helyett a zenedoboz, hogy tudjunk énekelni meg táncolni amíg forr a víz.
A kaja, ami az előbb még csak egy gondolat volt, mostanra kezd formát ölteni. Van színe, állaga, illata, íze. *Azonnal kapjuk a visszajelzést*, hogy mi kell hozzá még.
Másfél óránk van, ebbe az időbe kell besűríteni mindent, amit a reggeli asztalra szánunk. A főzeléket majd elég délután. De ezalatt mi döntünk arról, hogy mit milyen sorrendben csinálunk a rendelkezésünkre álló eszközökkel és alapanyagokkal. *Világosak a keretek, mégis szabad a mozgástér*.
Kialvatlan vagyok mert hajnalig beszélgettünk, a nyakam is be van állva, mert szar a párna. Mégis amint elkezdek szeletelni a kedvenc késemmel, figyelem a hagyma pirulását, megszűnik a fájdalom és kiélesedik a félórája még tompa figyelmem. *Eggyé válok a feladattal*.
Bár az előző napok tapasztalata alapján bízok benne, hogy a mai menü is sikeres lesz és megkapjuk a jóleső elismerést, *a jutalom mégis a folyamat, ami önmagában is élvezetes*.
Azt hiszem valami ilyesmire gondolhatott Csíkszentmihályi Mihály amikor a Flow-ról írta a könyvét.