És miért csinálom?
Mert jól esik.
Mi esik benne jól?
Látni, amikor a másik a tükrömben meglát valamit magából, amit eddig még nem vett észre.
Legyen az valami, amit kicsit korrigálni kellene, hogy ne gátoljon. Vagy ami eddig talán nem is látszódott, de tök jó lenne ha mások is észrevennék.
De ami ennél is királyabb, amikor pár hét vagy hónap múlva érkezik a visszajelzés:
„Képzeld, eszembe jutott a múltkori felismerés az aktuális helyzetben, és máshogy cselekedtem. Vagy megléptem valamit. És tök jól éreztem magam tőle.”
Ez az: hatással lenni a világra.
De úgy, azzal, ami az én értékrendemmel összhangban van, aminek az alapja a szeretet és a nem ártás.
És persze van, hogy úgy érzem magam, mintha egy zseblámpával világítanám a csillagos eget.
Úgy tűnik, mintha senki sem látná a fényem.
De amúgy meg honnan tudhatnám, hogy amiket csillagoknak hiszek, mert úgy tanultam, nem-e az én fényem tükröződései az égbolton?
És talán csak annyit üzennek:
„Heló, látlak. Nem vagy egyedül.”